Grafológia - Márton Tünde grafológus és írásszakértő


„Éppen úgy, ahogyan a beszélgetés jelzi a lélek fogalmait,

úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.”


(Arisztotelész)

 

 

Kutatásaim
Kertünk a kézírásunk tükrében PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Márton Tünde grafológus   
2010. június 07. hétfő, 09:44

"A kert a legtisztább öröm az ember számára.

A legnagyobb felfrissülést nyújtja az emberi léleknek,

nélküle a házak és a paloták csupán otromba kézművesmunkák."

Francis Bacon

 

 

Az ember kezdetek óta keresi a kontaktust, kapcsolatot a természettel. Ugyanakkor a XXI. század embere számára a kertnek sokkal fontosabb funkciója, szerepe van, mint eddig bármikor. Az élet nyüzsgéséből, a nagyvárosok zajából, szennyeződéséből mindenki szívesen vonul ki a természetbe. A stresszel teli életünkben a kertek olyan hellyé váltak, ahol kapcsolatban lehetünk a természettel, s ahol a lelkünk felfrissülésre, megújulásra talál.

Még a legkisebb kertben is van néhány szék számára hely, ahol egy csésze zöld tea, vagy forró kávé mellett egy-két jó baráttal elbeszélgetve, vagy ha úgy kívánjuk egyedül, csendben elüldögélve oldjuk fel feszültségünket.

 

Tézis

 

A kert lehetővé teszi, hogy nem csupán izlésünket, hanem személyiségünket is érvényre juttassuk. Hiszen nem véletlen, hogy milyen színű, típusú virágokat ültetünk kertünkbe.

Bővebben...
 
GrafoSzótár PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Márton Tünde grafológus   
2010. április 22. csütörtök, 20:50

 

Bővebben...
 
Kreativitás a kézírásban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Márton Tünde grafológus   
2010. március 07. vasárnap, 21:28


A villamosmérnökök, mint a mérnöki tudományokkal foglalkozó szakemberek
kreativitásának grafológiai vizsgálata

 

 

"Ha mindenki egyformán gondolkodik, akkor senki sem gondolkodik igazán." (George Patton tábornok)

 

Kreatív gondolkodás nem jön létre légüres térben, indítékra, tárgyra van szüksége, amelytől működésbe jöhet. Ez a világítástechnikában teljességgel megadatik, így lehet az, hogy évről-évre egyre több és több újdonság jelenik meg a fényforrásoktól kezdve a legkorszerűbb világítási elképzelésekig. Így juthattunk el az ősember fáklyájától a mai modern egyszerű plexiből (poli-metil-metaklorid) előállított fényvezetőig, vagy a szilíciumból (szilícium-oxid) létrehozott LED-ig.

Sokan azt gondolják róluk, hogy "szabványemberek", hiszen a nem szakmabeli, laikus társadalom, csak azt látja, hogy a villamosmérnökök számok, képletek, szigorú szabályok világában dolgoznak, élnek. Pedig kreativitás nélkül nem tudnának újabbnál újabb kihívásokat, egyedi feladatokat, helyzeteket megoldani.

 

Mindezeket figyelembe véve jutottam arra a véleményre, hogy a villamosmérnökök nem kevésbé kreatívak, mint más szakma gyakorlói.

Tehát arra vállalkoztam, hogy grafológiai vizsgálat segítségével megfigyeljem a villamosmérnökök kreativitását. A kézírások vizsgálatát kiegészítettem egy pszichológiai rajzbefejezési teszttel. Az egymástól független elemzésektől azt vártam, hogy két, közel azonos eredmény szülessen, s így a grafológiai vizsgálat alapján létrejött végeredményemet a pszichológiai teszt képes lesz alátámasztani.

 

Bővebben...
 


Grafológia - Márton Tünde grafológus és írásszakértő --- (c) Marton Tunde - minden jog fenntartva feed-image RSS 2.0