Grafológia - Márton Tünde grafológus és írásszakértő
„Éppen úgy, ahogyan a beszélgetés jelzi a lélek fogalmait, úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.” (Arisztotelész)
|
Párkapcsolat-összeillőség vizsgálat |
![]() |
![]() |
![]() |
Írta: Márton Tünde grafológus |
2009. november 19. csütörtök, 22:04 |
Összeillőség vizsgálatánál mindkét fél kézírásának elemzése megtörténik. Alapvetően az érzelmi élet (érzelmek intenzítása, kezelése, kontrollja) határmenedzselés (önértékelés, önbizalom, tolerancia) dominancia területére fókuszál a grafológus. Ezután a két elemzés összehasonlítása következik, végül az összefoglalás. Mindkét fél megkapja a saját, egyéni jellemzését grafikonnal szemléltetve, valamint az összefoglalást. Ez a lehetőség rámutat azokra a pontokra, melyek a harmóniát erősítik, továbbá azon jellemvonásokra, melyek segítik a kapcsolat gazdagodását, támogatják, előlendítik fejlődését. Ugyanakkor feltárja az esetleges kritikus pontokat, melyek a kapcsolat leépüléséhez, konfliktusaihoz vezethet. |