Grafológia - Márton Tünde grafológus és írásszakértő


„Éppen úgy, ahogyan a beszélgetés jelzi a lélek fogalmait,

úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.”


(Arisztotelész)

 

 

Hogyan készül? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Márton Tünde grafológus   
2009. november 25. szerda, 00:00

Hogyan készül az elemzés, avagy mit vizsgál a grafológus?

A grafológus minden esetben azt vizsgálja, hogy az adott írás hogyan milyen módon és mértékben tér el a tanult normaírástól, valamint az író személy saját kialakult sztenderdjétől. Az írásnak vannak statikus, dinamikus elemei, valamint globális változói. Első lépésként kialakul egy összbenyomás az írásról az áttekinthetőség, harmónia, érettség…stb alapján.

Ezután következnek az írás statikus elemei. A statikus elemeknél a méret-alak-irány hármas egységet kell szem előtt tartani. Ebben a fázisban tehát a grafológus feladata a mérés, makro-mezo-és mikroelemekre vonatkozóan. Majd a kapott eredmények alapján táblázatok, grafikonok, pszichogramok készítése következik.

A dinamikus elemeknél az írás sebessége, nyomatéka kerül vizsgálat alá, míg a globális jellemzőknél pl.: térkitöltés, arányosság, tagoltság…stb. Ezek után érkezünk el a szintézis fázisához, ahol az egyes jellemzők eredményeinek, megállapításainak az összevetése történik. Természetesen lesznek olyanok melyek erősítik, míg mások esetleg kioltják egymást.

Végül a kialakult személyiségképet a grafológus jól strukturáltan, közérthetően írásos formában rögzíti és átadja a megrendelőnek.

 
Grafológia - Márton Tünde grafológus és írásszakértő --- (c) Marton Tunde - minden jog fenntartva